Pole Party Debrecen Team

Rúdtánc és Légtánc  showműsorok, fellépések

 

 

Üdvözöljük oldalunkon!

 

Fellépő csapatunkat 2015-ben alapítottuk azzal a céllal, hogy a rúdtáncot és légtáncot széles körben megismertessük a közönséggel. Oszlopos tagjaink: Anna, Izi és Csabi.
Mindhárman 4 éve kezdtünk rúdtánccal foglalkozni, és a debreceni Power Pole Dance Rúdsport és Légtorna Iskolát képviseljük.

 

Csabi a Power Pole Dance (www.powerpoledance.hu) tulajdonosa és vezető edzője. Trénerként fontosnak tartja önmaga és csapata folyamatos fejlesztését, ezért workshopok, továbbképzések gyakori látogatója. Olyan nemezetközileg elismert, bajnok trénerek óráin vett már részt többek között, mint Bendy Kate, Alex Shchukin, Marlo Fisken, Alessandra Marchetti vagy a háromszoros világbajnok Evgeny Greshilov, elhozva ezáltal Debrecenbe a legnagyobbak trükkjeit.

 

A trió hölgytagjai sok éves versenytáncos, latin táncos múlttal is rendelkeznek.

 

Anna Ukrajnából jött. Éveken át versenytáncban jeleskedett előbb aktív vesenyzőként, később tánctanárként, majd újabb kihívásokat keresve rúdtáncolni kezdett még szülővárosában, Poltavában. Azóta több országban és több stúdióban is tapasztalatot szerzett, többek között az Egyesült Államokban is élt. 2013-ban költözött Debrecenbe.

 

Izi Debrecenben született, és a rúdsporttal is itt ismerkedett meg. Korábban latin és indiai táncokkal tett szert szinpadi tapasztalatra, az utóbbi három évben pedig rúdtáncos fellépések résztvevője. Korábbi duótársával Corall Duó néven már számos rendezvényen sikerrel szerepelt.

 

A rúdtáncot és a légtáncot mindhárman lenyűgözőnek tartjuk, mert sport és művészet sajátos és kifejező kombinációi, telis-tele érzelmekkel, erővel, hajlékonysággal, akrobatikus trükkökkel. Sportolóként/művészként az ember mindig talál benne kihívást. Edzéseink színesek: az eszközös gyakorláson, technikai edzésen túl hangsúlyt fektetünk a stretchingre, erősítésre, táncos elemekre is. A közönség pedig általában tágra nyílt szemmekkel figyeli produkcióinkat, hiszen aligha látott még ilyet.

 

 

Színvonalas, különleges, változatos, erotikamentes műsorokkal fellépéseket vállalunk rúdtánc, légtánc műfajban bálokon, falunapokon, esküvőkön, leány- és legénybúcsúkon, céges és magán rendezvényeken főként Debrecen környékén, vagy annak 150 km-es körzetében.